1945, 1956, 1989 – egy kimagasló építész életmű a XX. századi magyar történelem útvesztőiben

A Fehér köpeny & rajzasztal pódiumbeszélgetés-sorozat hatodik estjén Callmeyer Ferenc építész volt a Lechner Tudásközpont vendége. Elbeszéléseiből egy kimagasló építészeti pálya és a személyesen átélt XX. századi magyar történelem metszetének mozaikjai rajzolódtak ki.

CF az építészek azon generációjába tartozik, akik még a háború előtti klasszikus építészgenerációtól tanulhattak 1945 után a budapesti Műegyetem Építészmérnöki karán. Modern szemléletű és iskolázottságú, meghatározó tanárai a szeme láttára szorultak ki az oktatásból, hogy helyüket politikai hátszéllel gyorsan magasra emelkedő, a sztálini-zsdanovi szocialista realizmus felé elkötelezett (vagy magukat annak színlelő), tehetségtelen percemberkék vegyék át. Magas rangú magyar királyi katonatiszt apjának „köszönhetően” az egyetemi személyzeti osztály megakadályozta, hogy Bardon Alfréd hívása nyomán a Rajzi tanszék tanársegédje lehessen. Csak másik kimagasló tanára, Weichinger Károly kapcsolatainak köszönhetően vették fel a MEZŐTERV-be, ami ebben az időben számos, a háború után ellehetetlenített, jelentős magyar építésznek biztosított – legalább időlegesen – menedéket.

Hajós Alfréd, Magyarország első és második olimpiai érmének elnyerője (1896, Athén, úszás), aki 1924-ben már mint építész nyert újabb első díjat a párizsi olimpiai játékok művészeti vetélkedőiben stadiontervével, a háború után mindenét elveszített, deklasszált beosztott tervezőként szenvedte el a sztahanovista munkaverseny építészeket sem kímélő megaláztatásait. Szívszorító epizódot hallhattunk Medgyaszay Istvánról, a századforduló magyar építészetének kimagasló alakjáról is, akit a kommunista hatalomátvétel után meghurcoltak, s az ekkor már hetvenen felüli mesternek megvont nyugdíja miatt a napi betevőjéért kellett beosztott segédtervezőként robotolnia a MEZŐTERV-ben.

Itt dolgozott Tóth Kálmán, a magyar népi építészet két világháború közt hírnevet szerzett szakértője is, az ővele végzett felmérési munka kapcsán ismerte meg CF a Balaton-felvidék népi építészetét. Neki köszönhette első jelentős sikert hozó munkáit, a tihanyi műemlék-felújítási munkákként megvalósuló mozit és Rege cukrászdát, melyek nyomán bekerült a Balatoni Intéző Bizottságba, és olyan további kimagasló épületeket tervezhetett a tó körül, mint a badacsonyi Poharazó, a Tátika étterem és a bazársor, vagy a balatonföldvári egykori kikötői üdülőépület. MEZŐTERV-es korszakát fémjelzi a Püspökladányban megvalósult víztorony is, amelyhez CF az egykori alföldi szélmalmok építészeti hagyományaiból merítette az ihletet. Ez, a később már az IPARTERV-ben tervezett kőbányai gyógyszergyári épületekkel és a gödöllői gyógyáruraktárral együtt 1956-ban Ybl Miklós-díjat ért az építésznek.

A MEZŐTERV-et magába olvasztó IPARTERV, mely CF újabb munkahelye volt, gyakorlatilag mentes maradhatott a szocreál kényszertől, hiszen az ipari épületeket olyannyira meghatározza a funkció, hogy lehetetlen volt a patetikus, szimmetrikus kompozíciók alkalmazása; az itt dolgozó építészek megúszhatták az archaizálás kényszerét egy-két, a homlokzaton jelzésképpen megjelenített meanderrel, párkánnyal vagy ablakkeretezéssel. Emiatt választotta a kor sok nagyszerű építésze az ipari épületeket tervező vállalatot munkahelyéül, s vált az IPARTERV az 50-es, 60-as évek kimagasló építészeti-szellemi műhelyévé. Az itt tervezett épületeknek, és az időközben id. Janáky István vezetése mellett elvégzett MÉSZ Mesteriskolának köszönhette CF, hogy 1963-ban bekerült azon négy ifjú építész közé, akik Goldfinger Ernő magyar származású, Londonban élő brutalista sztárépítész támogatásának köszönhetően Angliában szerezhettek munkatapasztalatot.

Hazatérése után, 1965-ben CF a TTI-ben helyezkedett el, ahol a Nagy-Britanniából vásárolt CLASP könnyűszerkezetes előregyártási rendszer honosításáért felelt, amely Magyarországon az elsők közt épült számítógéppel segített tervezési folyamatra, majd iskolák sorát tervezte az új technológiával. Izgalmas volt látni, hogy miközben a szerkezetileg rugalmas, de megformálásában rendkívül kötött, konzervatív, már-már brutalista rendszer mértani kubusokból felépülő későmodern épületeket eredményezett, CF a belsőben az elsők közt kezdett posztmodern építészeti kísérletekbe, hogy a gyerekek számára változatosabb, érdekesebb, vidámabb környezetet teremthessen: lágyan hullámzó téglafalak, kerek ablakok, vidám színek, a kor iskoláihoz képest tágas, a közösségi életnek is teret biztosító zsibongók fémjelzik oktatási épületeit.

Közben esténként, irodai munkája mellett „hobbiból” indult építészeti és városrendezési pályázatokon Tenke Tiborral és Mester Árpáddal. Tenke a háború legvégén, az utolsók közt végzett a Ludovika Akadémián, Varsó alatt letartóztatta a Gestapo, mert fegyvereket csempészett a lengyel felkelőknek, de innen hamar kiszabadult, nem úgy, mint az ezt követő, több éves szovjet hadifogságból. Ilyen előzmények után nem mehetett egyetemre, hazatérése után a MÉLYÉPTERV-nél helyezkedett el műszaki rajzolóként, itt azonban a személyzetis felfigyelt kimagasló tehetségére, és 1954 után javaslatára Tenke mégis elvégezhette a Műegyetem Építészmérnöki karát.

Callmeyer és Tenke úgy került előbb szoros munkakapcsolatba, majd kötött egymással mély barátságot, hogy nem is tudtak egymás családjának királyi honvédségi múltjáról. Egy este, amikor Tenke lakásán együtt dolgoztak egy tervpályázaton, betoppant Tenke Lajos, Tibor édesapja, az ebben az időben a rendszer által éppen csak megtűrt, éjjeliőrként dolgozó egykori magyar királyi ezredes, akiben CF egyből felismerte Komárom 1944-es leventeparancsnokát, aki az akkor 16 évesen bevonuló Callmeyert hazaküldte, és ezzel megmentette az életét – kilencven leventetársa pont édesapjának szülőfalujában, Pozsonyligetfaluban lelte halálát 1945-ben egy a csehszolvákok által elkövetett tömeggyilkosságban.

Pályázataikat gyakran koronázta siker, bár kevés nyertes pályaművük épült fel. Megvalósult viszont elképzeléseik nyomán – még ha sok kompromisszummal is – Újpalota lakótelepe, mely Magyarországon az iparosított lakótelepek közül elsőként szakított az eddigre meghaladott, klasszikus modern városépítési hagyományokkal. Sávházak és pontházak mechanikus egymás mellé sorolása helyett Georges Candilis és tervezőtársai toulouse-i Le Mirail városrészének példáját követve megpróbálkoztak a városi utca és tér újradefiniálásával, visszahozva tervükbe a köztereket határoló, egybefüggő térfalakat, és a házak aljában a városi pezsgő életet létrehozó, apró kereskedelmi és szolgáltató egységeket – noha utóbbiak már nem épülhettek meg.

A rendszerváltás nyomán megszűnő TTI-ből kilépve CF megalapította saját családi építészirodáját, és lakóházakat, iskolákat tervezve tovább kutatta, hogy milyen módon lehetne úgy megújítani az eddigre kifáradt és meghaladott modern építészeti formákat, hogy eközben a modernizmus funkcionális vívmányai, világos, tiszta szerkezetei és szerkesztési elvei is megőrződhessenek. Elmélyedt a napenergia építészeti eszközökkel való hasznosításának tudományában, s itthon az elsők közt épített passzív szolárházakat.

Az elmúlt évtizedekben számos emlékműtervvel és megvalósult emlékművel állított mementót azoknak a történelmi eseményeknek, a második világégésnek, az 1956-os forradalomnak, a rendszerváltásnak, melyek Magyarország történelmén keresztül személyes sorsát, szakmai pályáját is visszavonhatatlanul megváltoztatták. Jelenleg legfontosabb célja, hogy méltó emlékmű kerüljön az 1945-ben legyilkolt leventék pozsonyligetfalui tömegsírja fölé, mely egyúttal az ugyanitt 907-ben megvívott pozsonyi csatának is emléket állít.

Képek forrása: Lechner Tudásközpont / Kis Ádám